ApCsel 7,54–8,3

• „A vallásos megölte a hívőt.” Nem két vallás ütközik (zsidó és keresztyén), hanem a (hitetlen) vallásosság és az élő hit. A vallásosság, amely abban bízik, hogy „az Úr temploma van itt”, és hogy „valamit rendelt az Úr, mind megtesszük”; és a hit, amely „figyelmesen hallgat Isten szavára”. – Isten adta Izráelnek a törvényt és a templomot is. A törvénynek – az által, hogy megmutatja, hogy bűnös vagyok, nem tudok Isten, a Bíró előtt megállni – Krisztusra vezérlő mesterré kellett volna lennie számukra. Arra kellett volna vezetnie mindenkit, hogy Istenhez könyörögjön, hogy „teremts (bárá) bennem tiszta szívet”, mert ezt csak Ő tudja megtenni. A templomnak arra kellett volna szolgálnia, hogy „ott legyen az Úr neve”, ott dicsőítsék Őt, ott ismerhessék meg a pogányok is. Mindkét módon Isten dicsősége növekedjen. A vallásos ember célja: megelégedhessen azzal, „ami van”, amit megtett: előírás szerint végezzük az istentiszteletet, a törvényt betű szerint megtartom, „böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből…”. Nem célja, hogy felmagasztalja Istent.

• Mi is voltunk vallásosak, hit nélkül. Talán támadtuk is a hívőket, kritizáltuk, túlzásnak tartottuk azt az utat, azt a gondolkodást, amit követnek. Nem tudtunk, nem is akartunk valódi hívők lenni. De egyszer Isten elhívott, kiválasztott, kegyelemből, az evangélium által. Felismerhettük, hogy nem csak egy-két bűnünk a probléma, hanem az, hogy alapjaiban nem hiszünk, nem hallgatunk Isten szavára; magunk próbálunk (vagy nem is próbálunk) „jók lenni”. Befogadtuk Krisztust – Ő már előbb befogadott és hívott minket – új életet kaptunk. Most már tudunk „jók lenni”? Ha engedelmeskedünk: ha elfogadjuk, hogy Ő a jó, és az, amit mond. Az Ő Szentlelke tanít meg arra is, hogy értsük, amit mond.

• Itt István képviseli a hívőket. A vének, írástudók, akik vádolták; a felbujtott „valami emberek” (semmi emberek?), és a többiek, akik vitatkoztak vele, a vallásosakat. Ma is ez az „arány”: többen vannak a vallásosok. És jogaik vannak…

• Miért támadt a konfliktus? 6,8: István jeleket és csodákat tett – olyanokat, amelyekkel (és az azokat követő bizonyságtételekkel) Jézus Krisztusra mutatott. Mint Péter és János: meggyógyították a sántát, majd elmondták, hogy Jézus nevében tették, „akit ti megfeszítettetek”, Őt tette Isten Úrrá és Krisztussá. Ezt nyilván István is elmondta. Mi sem hagyhatjuk ki: „nem tudok köztetek másról, mint Jézus Krisztusról, róla is, mint a megfeszítettről” – aki miattam feszíttetett meg, és miattad – kell mondanunk az embereknek. És ha Istvánnak ellene mondtak, amikor erről beszélt („az Ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek”), nekünk is ellent fognak mondani.

• Ennek több formája van: nem törődnek azzal, amit mondunk, „hagyjuk békén” őket; piszkálnak, hogyan reagálok. És tudják, hogyan kellene viselkednem: ha azt látják, hogy magamat féltem, sajnálom, hogy veszekszem velük, képesek azt mondani: „na látjátok, ilyen egy hívő”. Lehet durva, halálos támadás is, mint István esetében.

• István az első keresztyén mártír, és az egyetlen, akinek a halálát a Szentírás ilyen „közelről” mutatja be. Ahogyan viselkedett, arra egy ember sem képes a maga erejéből, buzgóságából. Még Zakariás, Jójádá pap fia is, amikor megkövezik a prófétálásáért, azt mondja: „látja az Úr, és bosszút áll”. István szavai Jézustól származnak: „Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt”. – Látta is Jézust, amint Isten jobbján áll. Ezzel erősítette meg őt Isten a támadás alatt. Minket is megerősít, ha támadást enged ránk. Képessé tesz arra, hogy imádkozzunk a minket támadókért. Tudunk-e akár azonnal imádkozni értük, vagy egy ideig sajnáljuk magunkat, mondogatjuk, hogy igazunk van? Mi is azért vagyunk azok, akik, mert Isten a kegyelmével elhívott. Őket is el akarja hívni. Bizonyság lehet nekik az, ahogyan mi tűrünk, szeretünk, akár az is, ahogyan meghalunk.

• Egy XXI. századi bizonyságtétel (nigériai lelkipásztortól, a faluja elleni támadás után): „Továbbra is imádkozunk azért, hogy a fuláni fegyveresek megváltozzanak. Mert tudjuk, hogy vannak közöttük is olyanok, akiket mások kényszerítenek a borzalmas tettekre. Meg persze biztosan vannak olyanok is, akiknek már megkeményedett a szívük… Tudom, hogy Istennek semmi sem lehetetlen”. – Európában (és Amerikában) bírósági ügyek vannak egy-egy hívő (lelkész, politikus stb.) miatt, aki arról tett bizonyságot, hogy Isten Úr, és az Ő igéje igazság (még azok a részek is, amik nem felelnek meg a kötelező ideológiáknak). Az élő Krisztus-hit, az Isten igéjéhez való hűség „nem vallás” (Werner Gitt), nem szertartások rendszere, hanem az, hogy Istennek hiszek akkor is, ha a világhoz alkalmazkodni kényelmesebb, „biztonságosabb” volna. Nem vallás, ezért a „vallásszabadság” sem védi a hívőt. A világ csak addig ad szabadságot, amíg egy úton haladok vele; de Isten gyermeke „nem e világból való”.

• István utolsó imádsága: „Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt” – Jézus szavai, amiknek a kimondására Isten Szentlelke tette képessé. „Imádkozzatok mindenkor a Lélek által” – úgy, ahogy Ő adja, ahogy magamtól nem tudnám mondani (nem jutna eszembe, nem merném kimondani, saját eszemmel nem értenék egyet vele). Ezt az imádságot Isten meghallgatja. És ha nem is kapott mindenki bűnbocsánatot (nem mindenki tért meg) az Istvánt üldözők közül, Saulról tudjuk, hogy igen. Itt, és még később is, „fenyegetéstől és öldökléstől liheg”, egyetért a kivégzéssel. Őt utoléri Krisztus. Később ő is elmondja a bizonyságtételében, hogy ilyen volt, innen hozta ki az Úr. „Most hirdeti azt a hitet, amit valamikor pusztított; és dicsőítették énértem az Istent”. Dicsőíthetjük mi is Istent Istvánért, Pálért, sok tanúért, de Krisztus nekünk is azt mondta: „tanúim lesztek”. Dicsőíthetik-e énértem Istent azért, amit Ő tett és tesz velem, bennem, általam – és nem én teszem, és kész vagyok-e elmondani, hogy nem én teszem, hanem Ő? „Tudjátok meg, hogy a názáreti Jézus neve által” történt, ami velem történt. Az Ő nevét és amit Ő tett, azt kell hirdetni, „mert nincsen üdvösség senki másban, és nem adatott más név…”.

ApCsel 9,15–16

Ezt mondta neki az Úr: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.”